Mától lehet pályázni elektromos autó vásárlásra

Idén a kormány kétmilliárd, jövőre pedig hárommilliárd forintot biztosít a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszon gépjárművek beszerzésének támogatására, pályázni mától lehet. A vissza nem térítendő támogatás mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bruttó eladási ár 21 százaléka, legfeljebb 1,5 millió forint.

Önkormányzati pályázat elektromos autó töltőpontok létrehozására

2016. szeptemberében a Magyar Kormány pályázatot hirdetett az elektormobilitás jegyében, hogy az egyre népszerűbb villanyautózáshoz szükséges töltő infrastruktúra kiépülhessen. A Nemzetgazdasági Minisztérium erre a célra 1,25 milliárd forintot különített el. A pályázat 100%-ban finanszírozott, vissza nem térítendő támogatást jelent a 15000 fő feletti települések önkormányzatai számára. Az egy projektben maximálisan beszerezhető töltőállomások darabszáma a települések lélekszáma alapján lettek meghatározva. lakosság száma (fő) támogatással beszerezhető berendezések…

Villanyautók töltési lehetőségeiről

Az elektromos autók töltését három csoportra oszthatjuk: Lassú töltés: háztartási konnektorról 1 fázison (230V) 10 – 16A áramerősséggel: 8 – 12 óra alatt tölthetőek fel a villanyautók 0 – 100%-ra. Ebben az esetben a töltést vezérlő készülék az autó gyári kábelén egy dobozban található. (AC – váltakozó áramú töltés) Gyors töltés: Type2 jelölésű, kizárólag elektromos autók töltésére kifejlesztett EU szabvány elektromos csatlakozón keresztül történik 3…