Működik a nagyfügedi villámtöltő

Tegnap este a helyére került és nagyjából este 8 óra óta használható a legújabb, M3-as autópálya menti villámtöltő Nagyfüged Határában. A Miskolc és Budapest között pont félúton (mindkét város központjától ~95 km-re), az autópálya lehajtótól mindössze 1,7 km-re lévő töltőállomást a Nova Future Zrt. telepítette. A Villanyautósok Közösségének Facebook csoportjának tagjai Nyers Tamásnak, a cég vezérigazgatójának köszönhetően az utóbbi időben betekintést nyerhettek a töltőtelepítés bürokratikus…

Működik és használható Harkány első villámtöltője

Magyarország déli, délnyugati területei egyelőre az ország keleti részéhez hasonlóan nem bővelkednek elektromos autó töltőkben. Ha nem is sokkal, de egy darab három szabványos töltővel a héten javult a helyzet, Harkányban ugyanis a gyógyfürdő közelében letelepítették a város első villámtöltőjét. Az 50 kW-os DC és 22 kW-os AC töltést biztosító oszlopot az önkormányzat rendelte a Zsigmondy sétányon lévő parkolóba. A teljes mértékben magyar fejlesztésű, AGT…

Badacsonytomajon is bővült a célállomás töltő kínálat

Az idei nyár fordulópont lehet a hazai elektromobilitás történetében. Nem csak a Balatonhoz való eljutás oldódott meg néhány autópálya közelébe telepített villámtöltőnek köszönhetően, de a tó körüli települések közül is egyre több központjában találni már lassabb, célállomás töltőket. Ezek használatával az autósok egy része úgy fel tud tölteni, hogy nincs is szüksége a hazaúton villámtöltőre, de aki távolabb lakik, az is rövidebb rátöltéssel haza fog…

A kétútközi Graefl Majornál telepített AC oszloptöltőnk

A Tisza-tó közelében fekvő Poroszlón a Graefl Major kastélyszálló parkolójában került telepítésre az impozáns megjelenésű, szálcsiszolt rozsdamentes acélból készült AGT Public Easy dupla Type2 csatlakozóval felszerelt, 2 x 22 kW teljesítményű váltóáramú elektromos autó töltőoszlop. A készülék különlegessége, hogy a megrendelő kérésére helyet kapott rajta egy schuko (konnektor) csatlakozó is, így akár három autó töltődhet róla egyidőben, valamint elektromos kerékpárok, rollerek töltésére is lehetőséget biztosít.…

Új töltő Csepelen

Ha nem is felfoghatatlan tempóban, de kezdenek megjelenni a bevásárlóközpontoknál az OTÉK kötelezettség által előírt elektromos autó töltők. Ezúttal a Görgey Artúr tér 7. szám alatt található Csepel Üzletház oldalán jelent meg egy AGT Compact Type 2 típusú töltő, ami a rajta lévő szabványos aljzatokon keresztül két autó számára biztosít energiát. A 22 kW teljesítménnyel gazdálkodó töltő dinamikusan osztja az energiát. Ha egyetlen olyan autó…

Az elektromos autók akkumulátorának valós kapacitása

A mai villanyautók egyik legfontosabb jellemzője a hatótáv mellett az akkumulátor mérete. A vásárló, még ha nincs is igazán tisztában a pontos mértékegységgel, ez alapján az érték alapján helyezi el a járművet a kínálatban egy megfelelő helyre. Így volt ez 20 éve a számítógép processzorok esetén, amikor mindent a MHz-ek, illetve 10 éve fényképezőgépeknél, ahol mindent a megapixelek határoztak meg.

Mától lehet pályázni elektromos autó vásárlásra

Idén a kormány kétmilliárd, jövőre pedig hárommilliárd forintot biztosít a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszon gépjárművek beszerzésének támogatására, pályázni mától lehet. A vissza nem térítendő támogatás mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bruttó eladási ár 21 százaléka, legfeljebb 1,5 millió forint.